Változások, friss hírek
JÚNIUSI PÓTVIZSGÁK (2010. 05. 18.)
Kedves Hallgatók!
A kért TUF és pótvizsgákat júniusra kiírom az ETR-ben. Kérek mindenkit jelentkezzen
fel. Tekintettel arra, hogy minden tárgyból csak egy-két fő az érintett,
kérek mindenkit, személyesen egyeztessen az érintett oktatókkal a vizsga
helyszínét és időpontját illetően. Tehát a vizsga nem az ETR-ben megadott
helyen és időben megadott időpontban lesz megtartva, hanem az általatok az
oktatóval megbeszélt helyen és időben.
Tolnai József, Juhász Róbert Tanár Urakat és Dr Kövesdi Katalin Tanárnőt
e-mail-ben tudjátok elérni. Dr Tóth Balázs Tanár Úr vizsgáival kapcsolatban
engem keressetek.
Andrea
VIZSGÁRA JELENTKEZÉS! (2010.03.10.)
Felhívom a hallgatók figyelmét, hogy
a vizsgákra az ETR-ben önállóan kell jelentkezni. Amennyiben ezt nem teszik
meg, a vizsgajegy rögzítésére nincs
mód és a vizsgát az UV időszakban ismételni kell.
I/MI hallgatók FIGYELEM (2010.02.26.)
Tegnap minden tantárgyból megkaptátok a maximum óraszámot, így az ütemtervet
átírtam, jelentősen változott. Kérlek nézzétek át figyelmesen és ezt tekintsétek
véglehesnek.
Andrea
ÜTEMTERV:
Kedves Hallgatók! Elkészült a végleges ütemterv, kérlek Benneteket jól nézzétek
át és kezdjétek a félévet annak megfelelően. Mégegyszer jelzem, minden óra
és vizsga a Madách iskolában lesz, hacsak nem a honlapon egyéb információt
teszek közzé.
III/GA-III/MM szakos hallgatók FIGYELEM!
A következő tárgyakból csak vizsgátok lesz, órák tartására sajnos az alacsony
létszám miatt nincs lehetőség: Kontrolling (Ábrahám Ferenc), Vállalati pénzügyek
(Ábrahám Ferenc), Az informatikai biztonság irányítása és auditálása (Kelemen
András), Közúti közlekedési informatika (Juhász Róbert), Minőségmenedzsment
(Juhász Róbert), Szakszeminárium (Tolnai József). KÉRLEK BENNETEKET e-mail-ben
vegyétek fel a kapcsolatot a vizsgáztató tanárokkal és kérjetek tájékoztatást
arról, hogyan készüljetek a vizsgára. Erre természetesen én is megkérem őket.
TUF mégegyszer
Kérek minden aktív hallgatót, aki ebben a félévben vett fel tárgyat, nekem
legkésőbb március 15-ig jelezze!
INDUL a 2009/2010-es tanév II félév! Minden hallgatót szeretettel
üdvözlök. Andrea
ÜTEMTERV: a honlapon már látható az ütemterv félkész változata. Az ebben
szereplő adatok érvényesek. A III/MI szakos hallgatók ütemterve teljes és
végleges, ők február 26-n kezdik a félévet.A többi csoport tanmenete óraszám
engedélyeztetésre vár, ami valószínűleg a jövő hét elején elkészül. KÉREM
A HONLAP FOLYAMATOS FIGYELEMMEL KÖVETÉSÉT. Az ütemterv bővítéséről azonnal
tájékoztatlak Benneteket. Lehetséges, hogy a többi csoport is a jövő héten
kezd.
VIZSGÁK: a folyó félévben aktuális vizsgák az ütemtervben és annak vizsgarend
fülecskéjénél is láthatók. Kérem a hallgatókat a vizsgák idejét és helyét
illetően az ütemtervben szereplő adatokat tekintsék érvényesnek, ne az ETR-ben
megadottakat.
TÚLFUTÓ HALLGATÓK FIGYELEM
A 2009/2010-es tanév II félévétől CSAK BUDAPESTEN VIZSGÁZHATTOK. Értelemszerűen
én nem írhatok ki számotokra vizsgát, nekem ezt már ne is jelezzétek, ügyeiteket
ezentúl Budapesten intézik.
AKTÍV HALLGATÓK FIGYELEM
Minden újra felvett tantárgyról (amelyet 2010 február 15-ig állt módotokban
az ETR-ben felvenni) értesítsetek engem e-mail-ben, így tudok csak vizsgát
kiírni. Jelezzétek hanyad évesek és milyen szakosok vagytok és mely tárgyakból
kértek vizsgakiírást. Ezt március 15-g tegyétek meg legkésőbb.
TANKÖNYVEK
A tankönyvek megérkeztek, hétfőtől átvehetők a központban. Kérek mindenkit
hívjon telefonon és egyeztessünk időpontot a tankönyvek átvételét illetően,
mert bár bent leszek terveim szerint, de ez változhat.
Jó munkát, eredményes tanulást kívánok. Andrea
JUHÁSZ RÓBERT tanár úr TUF-os vizsgáira személyesen kell
a tanár úrnál jelentkezni e-mail-ben a juhasz@gdszeged.hu címen vagy a Gábor
Dénes Gimnázium 558-750-es telefonszámán. A vizsga helyét és idejét egyénileg
kell egyeztetni.
Kedves Hallgatók! FIGYELEM!
2009 szeptemberétől MINDEN ÓRA ÉS VIZSGA a Madách Imre általános
iskolában volt VAN és LESZ megtartva. Kivétel ezalól, amennyiben a honlapon valamilyen
egyéb információt teszek közzé.
Kérek ennek betartását.
Andrea
KŐSZEGI ERIKA tanárnő januári TUF-os vizsgájával kapcsolatban
minden érdeklődő engem keressen.
TUF-os VIZSGÁK (2009.11.26.)
Kedves Hallgatók! A folyó évi tárgyak vizsgáin kívül kiírásra kerültek az
általatok plusszban igényelt vizsgák is. Ezek már láthatóak az ETR-ben,
kérek mindenkit időben jelentkezzen fel.
FONTOS! (2009.11.26.)
MINDEN ESETBEN A SZEGEDI HONLAPON LÁTHATÓ ÜTEMTERV VIZSGAREND FÜLECSKÉJÉNÉL
MEGADOTT HELYSZÍNEK ÉS IDŐPONTOK AZ ÉRVÉNYESEK.
FIGYELJÉTEK TOVÁBBÁ A SZEGEDI HONLAPON MEGJELENŐ INFORMÁCIÓKAT A TUF-OS VIZSGÁKKAL
KAPCSOLTABAN. ITT AZ OKTATÓK KÜLÖN KÉRÉSE SZEREPEL, EZT FIGYELEMBE VÉVE KÉREM
A VIZSGÁKAT LEBONYOLÍTANI
TUDNIVALÓK EBBEN A PILLANATBAN (2009.11.26.)
TOLNAI JÓZSEF, KELEMEN ANDRÁS, KISS ÁRPÁD, DR TÓTH BALÁZS TANÁR URAK
ÉS BENKE GABRIELLA TANÁRNŐ VIZSGÁI A SZEGEDI HONLAPON TALÁLHATÓ ÜTEMTERV VIZSGAREND
FÜLECSKÉJÉNÉL TALÁLHATÓ HELYEN ÉS IDŐPNTBAN LESZNEK MEGTARTVA. KÉREK MINDENKIT,
HOGY EZEN VIZSGÁKNÁL EZT VEGYE FIGYELEMBE.
VINCZE NÁNDOR, KOROM PÉTER, DR KOVÁCS FERENC ÉS ÁBRAHÁM FERENC TANÁR
URAK KÉRÉSE, HOGY SZEMÉLYESEN KERESSÉTEK ŐKET ÉS AZ ÁLTALUK MEGJELÖLT HELYEN ÉS
IDŐBEN FOGTOK VIZSGÁZNI. ENNEK ELLENÉRE AZ ETR-BEN FEL KELL JELENTKEZNI A
VIZSGÁRA A KIÍRT IDŐPONTBAN.
Elérhetőségek
Vincze Nándor: vincze.nandor@szeged.lombard.hu; 06-70-319-4908
Korom Péter: korom.peter@t-online.hu
Dr Kovács Ferenc: kovacsf@geo.u-szeged.hu
Ábrahám Ferenc: abraham@gdszeged.hu
DR SARNYAI CSABA MÁTÉ TANÁR ÚR VIZSGÁIVAL ÉS AZ ANGOL VIZSGÁKKAL
KAPCSOLATBAN ENGEM KERESSEN MINDENKI MIHAMARABB
KÉREK MINDENKIT, HA VALAMI NEM VILÁGOS, HÍVJON, VAGY ÍRJON, DE KERESSEN MEG
MIELŐTT VALAMILYEN PROBLÉMA ADÓDNA
I évfolyamos Hallgatók Figyelem!
Felhívom a figyelmeteket,
hogy minden vizsgára az ETR-ben a vizsga előtt fel kell jelentkezni! Kérem
ezt tegyétek meg, mert csak így tudom az érdemjegyet rögzíteni. Egyéb esetben
a vizsga nem teljesítettnek minősül. Kérem ennek betartását.
VIZSGÁK
Kedves Hallgatók! Az ETR-ben már nagyon sok vizsga ki van írva, de többen
jeleztétek, hogy nem látjátok, így nem tudtok feljelentkezni. A hiba elhárítása
folyamatban van. Kérlek Benneteket, menjetek el vizsgázni, DE FOLYAMATOSAN
FIGYELJÉTEK AZ ETR-t, mert a vizsgákat új időpontban ismét kiírom és arra
viszont fel kell jelentkezni, hogy az eredeti időpontban meghírdetett vizsgákon
szerzett jegyeiteket rögzíteni tudjam.
NOVEMBER 7 - SZOMBATI ÓRÁK
FIGYELEM. November 7-n, szombaton az órák nem reggel 8-kor, hanem délután
14.00-kor kezdődnek a Madách iskolában. Kérem ebben az időpontban menjetek
órára. Megértéseteket köszönöm.
MARKETING KOMMUNIKÁCIÓ
Dr Sarnyai Csaba Máté tanár úr elfoglaltsága miatt a november 13-ra meghírdetett
marketing kommunikáció tantárgy előadásai elmaradnak és november 14-n 9-kor
kerülnek megtartásra. VIZSGÁK II
Kedves Hallgatók!
Minden, a félévben folyó tárgyból kiírtam vizsgát. Ha nem látjátok, kérlek
azonnal jelezzétek
Andrea
I évf MI hallgatók FIGYELEM!
Kelemen András Tanár Úr október 2-i, pénteki órái elmaradnak. Az órák pótlását
a Tanár Úr a hallgatókkal az október 9-i órákon fogja egyeztetni. Megértéseteket
köszönöm.
Andrea
FIGYELEM FONTOS VÁLTOZÁSOK!
Kedves hallgatók!
2009 október 2-tól az előadások helyszíne megváltozik.
Ezentúl MINDEN ÓRA, GÉPTERMI ÉS NEM GÉPTERMI a Madách Imre Általános Iskolában
lesz, Szeged, Madách utca 20 sz alatt.
Az oktatót továbbra is a portán várjátok.
Tehát, péntektől minden esetben a Madách utca 20 sz alá kell menni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kérlek nézzétek meg az ütemtervet, van benne némi változás. Helyszín a továbbiakban
nincs feltüntetve, tekintettel arra, hogy innentől kezdve minden helyszín
azonos.
Andrea
ÜTEMTERV (2009. 09. 21.)
Kedves Hallgatók!
Elkészült a féléves ütemterv, amint említettem a II/MI és a III/MM szakos
hallgatóknak csak ezután lesz véglegesítve.
Kérlek Benneteket, jól tanulmányozzátok át és kezdjétek meg a félévet az
ütemtervnek megfelelően.
Andrea
TANTÁRGYÚJRAFELVÉTEL (2009. 09. 16.)
Kedves Hallgatók!
A budapesti tanulmányi osztály tájékoztatása szerint a tegnapi naptól (2009
szeptember 15) aktív a tárgy-újrafelvétel menüpont az ETR-ben. A hallgatók
erről mail-ben tájékoztatást kaptak, ill. az ETR üzenőfalára is kikerült
(lenti bejegyzés).
A tárgy-újrafelvételre 2009. szeptember 27. 24.00 óráig van lehetőségetek.Kérek
tehát mindenkit, a fenti határidő betartására, azaz az ETR-ben vegyétek
fel a szükséges tárgyakat szeptember 27-ig. A szokásnak megfelelően nekem
küldjétek meg a TUF listátokat október 15-ig legkésőbb, hogy vizsgát tudjak
kiírni. Tehát, ha a félévben folyó tárgyakon kívül bárkinek bármilyen egyéb
tárgyból vizsgaigénye van, azt Nekem e-mail-ben jelezze október 15-ig.
Ennek elmulasztása esetén nem áll módomban vizsgát kiírni
Kérem olvassátok el a budapesti tanulmányi osztály TUF-ra vonatkozó hivatalos
közleményét
Tárgyújrafelvétel
GDF
Tisztelt Hallgatók!
A 2009/2010. tanév I. félévére nem teljesített tárgyaik újrafelvételére
2009. szeptember 27. 24.00 óráig van lehetőségük.
Kérem, hogy a fentieknek megfelelően az ETR-ben a tárgy-újrafelvételi kötelezettségének
a tanulmányok, tárgyújrafelvétel menüpont alatt eleget tenni szíveskedjék.
Felhívom a figyelmét, hogy a határidőt követően tárgy-újrafelvételre és
a felvett tárgyak módosítására nincs lehetősége.
Tanulmányi Hivatal
Andrea
TANKÖNYVEK (2009. 09. 16.)
Örömmel értesítelek Benneteket, hogy a tankönyvek nálam vannak.
A tankönyvcsomagok átvehetők a központban szeptmber 18-n pénteken egész
nap, tehát 09.00-17.00, illetve szeptember 22-n kedden, vagy szeptember 25-n
pénteken 14.00-17.00-ig
FONTOS: Az első éves hallgatók Pesten megkapták a tankönyv csomagot, tehát
nekik nincs mit átvenni. A IV évf hallgatói az idén nem kapnak oktatócomagot,
tehát nekik sem kell jönni.
Így tankönyv átvételre a II-III évfolyamos hallgatókat várom.
Andrea
FÉLÉV INDÍTÁSA (2009. 09. 16.)
Kedves Hallgatók!
A 2009/2010-es tanév I féléve 2009 szeptember 25-n pénteken indul!
Kérlek Benneteket, figyeljétek a honlapot, az ütemterv legkésőbb a jövő
hét elején látható lesz!
FIGYELEM! (2009. 09. 16.)
A tanév a jövő héten csak az I/MI, III/GA, III/MI és a IV/MI szakosok számára
indul.
A II évfolyam és a III/MM szakos hallgatók óraszáma még nem tisztázott,
tehát még nem kerül be az ütemtervbe. Felhívom tehát az érintett hallgatók
figyelmét, hogy NAPI RENDSZERESSÉGGEL figyeljék a honlapot, mert, mihelyt
megkapom az óraszámokat, az ütemterevbe azonnal beírom őket és számukra is
indul a félév.
Andrea
Kedves Hallgatók! (2009. 09. 08.)
A 2009/2010-es tanév ügyfélfogadási rendje:
Kedd-Péntek: 13.30-17.00
Természetesen telefonon és e-mail-ben továbbra is bármikor
állok rendelkezésetekre. Bármilyen más időpontban is találkozhatunk személyesen,
de ezt előtte telefonon
mindenképpen egyeztetnünk kell.
Andrea
SZEPTEMBER 11 - PÉNTEK (2009. 09. 08.)
Ezen a napon Budapesten
lesz a félév indító központvezetői megbeszélés, így értelemszerűen az ügyfélfogadás
elmarad.
Andrea
BEÍRATKOZÁS
Remélem mindenki visszaküldte a beíratkozáshoz szükséges dokumentumokat
Budapestre. Aki nem, azt kérem azonnal tegye meg. Csak teljes létszám ismeretében
készülhet az ütemterv és indulhat a félév.
Andrea
ÜDVÖZÖJÜK HALLGATÓINKAT A 2009/2010-es TANÉVBEN! (2009.
08. 26.)
Az első fontos információ: BEÍRATKOZÁS
A korábbi gyakorlattal ellentétben ebben a tanévben a hallgatóknak postai
úton kell beíratkozniuk. Kérek minden hallgatót, mihamarabb küldje vissza
Budapestre postai úton a szükséges dokumentumokat, amelyeket a budapesti
tanulmányi osztály címetekre postázott. Csak így tudtok beiratkozni és megkezdeni
a féléves tanulmányokat. A tankönyvcsomagot SZEGEDEN kell átvenni, ezzel
kapcsolatban a honlapon kaptok tájékoztatást.
LEENDŐ ELSŐ ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK FIGYELEM!
A leendő első éves hallgatóknak BUDAPESTEN kell SZEMÉLYESEN beíratkozni.
Az oktatócsomagot is ez alkalommal kapják meg a hallgatók. Kérek mindenkit,
jelenjen meg a beíratkozásra kijelölt időpontban Budapesten, hogy a tanévet
minél hamarabb kezdhessük.
TANÉVKEZDÉS
Az első konzultációk várható időpontja VALÓSZÍNŰLEG szeptember harmadik hétvégéje
lesz, amennyiben mindenki időben beíratkozik. Kérlek, figyeljétek a honlapot
folyamatosan mostantól.
NYITÁS
A konzultációs központ szeptember 7-án nyit, a nyitvatartási rend és a fogadóórák
időpontja később kerül meghatározásra, de a honlapon látható lesz.
Addig is üdv:
Andrea
GDF-NYÁR (2009. 06. 30.)
Kedves Hallgatók!
A 2008/2009-es tanév II féléve a mai napon véget ért. A szegedi központ ma bezár
és 2009 szeptember 7-ig zárva tart. Addig is e.mail-ben, telefonon keressetek
bármikor. A nyitás pontos időpontjáról, a 2009/2010-es tanév kezdéséről, a központ
nyitvatartási rendjéről augusztus végén a honlapon kaptok tájékoztatást.
Mindenkinek kellemes nyarat kívánok.
Andrea
FIGYELEM! PÉNTEKI (05.29) VIZSGÁK-VÁLTOZÁS (Kelemen
András tanár úr)
Kelemen tanár úr elfoglaltsága miatt a péntekre kiírt vizsgák SZOMBATON (05.30.)
reggel 9.00-kor kerülnek megtartásra a Boross J utcában.
Megértéseteket köszönjük.
VIZSGÁK! (2009. 04. 23.)
Ismét felhívom a hallgatók figyelmét, hogy a vizsgákkal kapcsolatban folyamatosan
figyeljék a szegedi honlapot és az ott található információknak megfelelően
menjenek vizsgázni.
Andrea
KŐSZEGI ERIKA tanárnő vizsgái (2009. 04. 23.)
kérek minden érdekeltet, a vizsga előtt engem keressen, személyes idpont
egyeztetés céljából (a vizsgára az ETR-ben fel kell jelentkezni)
Andrea
JUHÁSZ RÓBERT TANÁR ÚR VIZSGÁI (2009. 04. 20.)
A tanár úr kérése, hogy minden hallgató személyesen keresse időpont egyeztetés
céljából, majd az általa megadott helyen és időben fog vizsgáztatni. Ennek
ellenére az ETR-ben fel kell jelentkezni a kiírt vizsgára az ott megadott
időpontra.
Ez nem vonatkozik a folyó félévben futó tárgyakra.
DR SARNYAI CSABA MÁTÉ TANÁR ÚR VIZSGÁI (2009. 04. 20.)
Az ETR-ben fel kell jelentkezni a vizsgákra, de MINDEN VIZSGA ESETÉN ENGEM
KELL KERESNI a vizsga lebonyolítását (helyszín, időpont, módszer) illetően.
Kérek minden érintettet, a vizsga előtt néhány héttel hívjon telefonon.
Andrea
ÁLTALÁNOS VIZSGANAPOK (2009. 04. 19.)
Kedves hallgatók! Az ETR-ben megkezdődött az általatok igényelt vizsgák kiírása.
Még négy okató tárgyai nem láthatóak, ezek kiírása is folyamatban van,
hamarosan megjelennek az ETR-ben.
Ezzel kapcsolatban kérem figyeljetek a következőkre:
A vizsgákkal kapcsolatban kérem kövessétek folyamatos figyelemmel a szegedi
honlapot.
A vizsgák időpontjára és helyszínére mindig a szegedi honlapon látható ütemterv
vizsgarend fülecskéjénél látható adatok érvényesek, illetve a honlapon található
instrukciók (amennyiben vannak)
Ha valakinek valamilyen vizsgája nem sikerülne, június második felében kerülhet
UV kiírásra
NACSÁNÉ KUN BEÁTA tanárnő, GYÖRKEINÉ LIPTÁK ZSUZSANNA
tanárnő és ÁBRAHÁM FERENC tanár úr vizsgáira egyéni egyeztetés alapján kerül sor. Kérek minden
érintett hallgatót, hogy a fenti oktatókkal személyesen vegye fel a kapcsolatot,
majd a tanárnővel/tanár úrral egyeztetett időpontban és helyszínen kell vizsgázni.
Az ETR-ben a megadott vizsga időpontra fel kell jelentkezni ettől függetlenül.
Kérek mindenkit, csak akkor egyeztessen az oktatókkal időpontot, ha a vizsgára
feljelentkezett.
Kedves Hallgatók! (2009.03.27.)
Kérlek Benneteket alaposan tanulmányozzátok át az alábbi információt, amely
Faragó Zoltánné tanulmányi osztály osztályvezető asszonytól érkezett!
A 2009/2010 tanév I. félévében a hallgatóknak fakultációválasztási kötelezettségük
van.
A 2007/2008. tanévben távoktatási képzési formán kezdett hallgatók létszáma
miatt Mérnök informatikus BSc. szakon a Műszaki alkalmazások sávot, a Gazdálkodási
és menedzsment BA szakon az Üzleti informatikai sávot, a Műszaki menedzser
szakon a Vállalkozásmenedzsment sávot indítjuk.
A sávot a hallgatóknak nem kell felvenniük, automatikusan megkapják.
Az egyes szakokon felveendő fakultatív tantárgyak minimális kreditértéke
11.
A hallgatók fakultációs tárgy választása 2009. március 26-tól az ETR-ben
a Tanulmányok/ Sáv és fakultáció menüpont alatt történik.
A fakultációválasztás határideje: 2009. április 04.
A hallgatókat e-mailben értesítettük a fakultációválasztásról.
A fakultatív tárgy csak kellő számú jelentkező esetén indítható. Amennyiben
nem éri el a jelentkezők száma a minimumot, úgy a legtöbb hallgató által
választott fakultációs tárgyat indítjuk.
Kérem, szíveskedjék felhívni a hallgatók figyelmét a határidő betartására,
ill. arra, hogy automatikusan besorolásra kerülnek, amennyiben nem tesznek
eleget fakultációválasztási kötelezettségüknek.
A besorolást követően módosításra nincs lehetőség.
A fakultációs tárgy felvétele minden hallgató számára kötelező.
Dr. Szász
Gábor oktatási rektorhelyettes e témában írott levele itt olvasható >>
Fakultáció
2009-2010-1 >>
TOLNAI JÓZSEF tanár úr órái szombaton (március 28-án) 14.00-kor
a Ságváriban kerülnek megtartásra.
VIZSGÁK (2009.03.27.)
A folyó féléves tanntárgyakon kívüli tárgyakból igényelt vizsgák
technikai okok miatt április első felében kerülnek kiírásra.
I évf MI és II évf MM hallgatók figyelem! (2009. 03. 16.)
A módosított ütemterv elkészült és látható a honlapon. Kérlek alaposan tanulmányozzátok
át.
Andrea
STATISZTIKAI SZOFTVEREK március 20 péntek (2009. 03. 16.)
Vincze Nándor tanár úr elfoglaltsága miatt a pénteki órák elmaradnak és
MÁRCIUS 27-ÉN, PÉNTEKEN 15.30-KOR kerülnek megtartásra. Kérek mindenkit,
jelentkezzen
fel a 27-re kiírt vizsgára, amely ténylegesen a tanár úrral március 27-én
egyeztetett időpontban és módon kerül megtartásra.
Andrea
KÖZPONT NYITVATARTÁS (2009. 03. 16.)
A mai naptól, tehát 2009 március 16 és 2009 április 1 között a központ
zárva lesz. Telefonon és e-mail-ben bármikor tudunk értekezni.
Andrea
EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT VIZSGA
március 6 péntek.
14.30-kor kezdődik a Boross József utcában
Vizsgáztató: Kelemen András
PÉNTEK-február 27.
Juhász Róbert tanár úr elektronika és Ábrahám Ferenc tanár úr pénzügytan
órái, ezen egyetlen alkalommal) a Gábor Dénes Gimnáziumban lesznek megtartva
(a Ságváriban ezen a napon rendezvény van).
Kérek minden érintett hallgatót, hogy pénteken a GDG portáján várják a tanár
urakat (Mars tér).
Andrea
INDUL A FÉLÉV 2009 február 27-én pénteken. (2009. 02. 23.)
Az aktuális ütemtervet nézzétek át.
Gyuris Erika tanárnő órája pénteken 14.30-kor kezdődik. (2009.02.23.)
A vizsgaigényeket március 1-ig e-mail-ben kérem. (2009.02.23.)
PÓTBEIRATKOZÁS (2009. 02. 11.)
Azon hallgatók, akik nem jöttek el a február 4-5-i beíratkozásra, FEBRUÁR
28-ig, a budapesti tanulmányi osztály engedélyével (a kérelmet Faragó Zoltánné
tanulmányi osztály osztályvezető asszonynak kell címezni, farago@gdf.hu)
és a pótbeiratkozás díjának befizetését igazoló csekkel (ezt a budapesti
tanulmányi osztályon kell kérni Bakó Edittől (bako@gdf.hu) még beíratkozhatnak.
Időpontot velem kell személyesen egyeztetni.
Gy.K.Andrea
2008/2009 II FÉLÉV (2009. 02. 11.)
az aktuális félév várhatóan február utolsó hétvégéjén indul. Kérem figyeljétek
a honlapot, a pontos kezdésről itt kaptok tájékoztatást és az aktuális
ütemterv is felkerül.
Gy.K. Andrea
TANTÁRGYÚJRAFELVÉTEL (2009. 02. 11.)
TUF-ra az ETR-ben van lehetőség február 16 és március 1 között.
Gy.K. Andrea
VIZSGAIGÉNY BEJELENTÉSE (2009. 02. 11.)
Kérek minden hallgatót, hogy az aktuális félévben igényelt vizsgákat nekem
e-mail-ben március 1-ig jelezze. Később vizsgaigény bejelentésére nincs
lehetőség.
Gy.K. Andrea
VIZSGÁK- 2008/2009 II félév (2009. 02. 11.)
Az aktuális félévben folyó tárgyakból az ütemterv elkészültével egyidőben
már lesz vizsga kiírva. A többi vizsgák március közepén kerülnek kiírásra
az oktatókkal történt egyeztetés után. Minden tárgyból (amelyet hallgató
e-mail-ben bejelentett) két-három időpont lesz kiírva.
Gy.K. Andrea
KÖZPONT ZÁRVA (2009. 02. 11.)
2009 február 13-18-ig a központ zárva. Február 16,17,18-n telefonon sem leszek
elérhető.
Gy.K. Andrea
2008/2009-ES TANÉV II. FÉLÉV
HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ
2008/2009-ES TANÉV II. FÉLÉV
A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA SZEGEDI REGIONÁLIS KÖZPONTJA
TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND
FÉLÉV VÉGE: január 31 (2009. 01. 28.)
Kérek minden hallgatót, akinek esetlegesen megszerzett jegyen még nem került
rögzítésre (és teljesen biztos benne, hogy a jegyet megszerezte és azt nekem
az oktató leadta), nekem az azonnal jelezze.
Kivétel: Benke tanárnő, Kiss és Tolnai tanár urak jegyei, ők ezután küldik
nekem az eredmény
listákat.
Gy.K.A
BEÍRATKOZÁS (2009. 01. 28.)
a 2008/2009-es tanév II félévére
2009. február 4, szerda: 15.00-19.00
2009. február 5, csütörtök, 09.00-18.00.
Minden hallgatónak be kell iratkozni, akinek a Budapesti tanulmányi osztály
erre vonatkozóan megküldte az értesítést.
Gy.K.A
TOLNAI JÓZSEF TANÁR ÚR - 2009 január 23-24.
1. VIZSGÁK: elmaradnak, az érintett hallgatók a tanár úrral személyesen egyeztessenek
időpontot és helyszínt!
2. BIOLÓGIA: elmarad! Valószínűleg január 30 vagy 31-n lesz megtartva, de
kérem az érintett halgatókat, személyesen vegyék fel a kapcsolatot Tolnai
tanár úrral!
BIOLÓGIA ELŐADÁS (2009. 01. 19.)
2009 január 24, szombat 09.00, Boross József utca
ÚJABB VIZSGÁK (2009. 01. 08.)
Kedves hallgatók.
Az eddig igényelt plusz vizsgákat kiírtam az ETR-ben. A vizsga tényleges helyszíne
és időpontja azonban mindig a honlapon található ütemterv vizsgarend fülecskéje
alatt található.
KIVÉTEL:
JUHÁSZ RÓBERT tanár úr, KÖVESDI KATALIN tanárnő: kérem őket személyesen megkeresni
és az általuk megjelült időpontban és helyszínen vizsgázni.
ANGOL VIZSGÁK:
minden érintett keressen engem telefonon a vizsga előtt.
Gy.K.Andrea
VIZSGA JELENTKEZÉS (2009.01.08.)
Figyelem: kérlek benneteket, hogy a vizsgára minimum 48 órával korábban jelentkezzetek
fel, mert az ETR lezár.
Gy.K.Andrera
JANUÁR 10 - SZOMBAT (2009. 01. 06.)
Kedves Hallgatók!
Mivel január 10, szombat munkanap és ezt az ütemterv és vizsgarend készítésénél
még nem láttuk, előadások és vizsgák is vannak kiírva erre a napra.
Az érintett oktatókkal egyeztettem és egybehangzóan a következőt kérték:
Minden vizsgázó keresse az oktatókat személyesen és egyeztessen egyénileg új
vizsgaidőpontot. Ez Tolnai József, Korom Péter, Kiss Árpád , Kelemen András
Tanár urakat és Nacsáné Kun Beáta Tanárnőt érinti.
Kőszegi Erika tanárnő vizsgájával kapcsolatban engem kell keresni.
Szombati előadások: Juhász Róbert és Tolnai József Tanár urak kérése, hogy
a csoport személyesen egyeztessen új időpontot. A szombati órák tehát elmaradnak,
a csoport pedig személyesen keresse az oktatókat új időpont egyeztetése céljából.
Gy.K.Andrea
Boldog Új Évet kívánok a GDF minden kedves hallgatójának
és oktatójának!
2009-ÚJ ÜGYFÉLFOGADÁSI REND (2009. 01. 05.)
2009 január 5-től személyes ügyfélfogadás: KEDD 14.00-17.00; Péntek: 13.30-15.00.
Természetesen telefonon és e-mail-ben folyamatos kapcsolatot tartunk.
Egyéni egyeztetés alapján bármikor szívesen látok mindenkit személyesen a
megjelölt fogadó órán kívül is.
Gy.K.Andrea
FIGYELEM! (2008. 12. 17.)
Kérek minden hallgatót, aki december 20-ig kapott engedélyt főiskolai tanulmányai
befejezésére, hogy amennyiben még nincs minden eredménye rögzítve az
ETR-ben (bár vizsgakötelezettségeinek eleget tett), felém ezt e.mail-ben
azonnal jelezze!
FÉLÉV VÉGE (2008. 12. 17.)
A félév vége: 2009 január 31.
DECEMBER (2008. 12. 17.)
December hó folyamán telefonon vagy e-mail-ben tudunk értekezni, kivéve a
pénteki vizsgákat. Kérek minden hallgatót személyes találkozót minden esetben
velem telefonon egyeztessen. Megértéseteket köszönöm.
(2008. 12. 17.)
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG 2009-ES ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES
HALLGATÓNKNAK ÉS OKTATÓNKNAK. Gy.Keresztély Andrea
Személyesen találkozunk januárban! A központ január 5-én nyit!
DR SARNYAI CSABA MÁTÉ tanár úr VIZSGÁI mégegyszer (2008.
12. 01.)
Ismét felhívom a hallgatók figyelmét, hogy Sarnyai tanár úr szombatra kiírt
vizsgái is minden esetben pénteken 14.00-kor lesznek. Kérek minden vizsgázót,
hogy előtte néhány perccel a központ Tisza Lajos krt-i irodájában jelenjenek
meg. Amennyiben a vizsga tárgyból házi dolgozat beadása kötelező, azt nekem
és a tanár úrnak is el kell küldeni e-mail-ben.
Gy.K.A.
DECEMBERI NYITVATARTÁS I. (2008. 12. 01.)
FIGYELEM
December hó folyamán kérek minden hallgatót hogy mielőtt bejönne a központba
engem telefonon felhívni szíveskedjen időpont egyeztetés céljából.
Telefonon vagyok csak elérhető, személyes ügyfélfogadásra egyéni egyeztetés
alapján lesz mód.
December 1 és december 10 között a KÖZPONT ZÁRVA. (2008. 12. 01.)
Telefonon és e-mail-ben
tudunk értekezni.
Megértéseteket köszönöm.
Andrea
ÜZLETI INFORMATIKA (2008. 11. 20.)
Czapár Péter tanár úr kérése, hogy az érdeklődők személyesen keressék. Telefonszámát
én adom meg. Vizsgára fel kell jelentkezni az ETR-ben, a helyszín és időpont
a tanár úrral egyeztetendő.
Gy.K.A.
BENKE GABRIELLA tanárnő VIZSGÁI (2008. 11. 20.)
kérek mindenkit, hogy bár változások történtek a tanárnő óráit és vizsgáit illetően,
mégis mindenki az ETR-ben megadott vizsgaidőpontra jelentkezzen fel, vizsgázni
azonban az új, honlapra kiírt időpontban menjen.
Köszönöm. Gy.K.A.
FIGYELEM! (2008. 11. 19.)
BENKE GABRIELLA tanárnő órái az eredetitől teljesen eltérő időpontban lesznek.
Mér most pénteken, NOVEMBER 21-án ELMARADNAK az órái.
Változások:
I. évf/MI: Informatikai alapok:
Elmarad: 2008 november 21, november 22 elmarad a vizsga.
Helyette: 2008 novem ber 28, 14.00 Boross J utca
Vizsga: 2008 november 29, 08.00. Boross J utca
II évf/MI Vizuális programozás:
Elmarad: 2008 november 28, november 29 (a vizsga)
Helyette: 2008 december 19, 15.30, Boross J utca
2009 január 10, 08.00 Boross J utca
Vizsga: 2008 január 16, 14.00 Boross J utca
III évf/MI Vizuális programozás:
Elmarad: 2008 december 5, december (8 a vizsga)
Helyette: 2009 január 16, 15.00 Boross J utca
Vizsga: 2008 január 17, 08.00 Boross J utca
Megértéseteket köszönjük!
Gy.K.A.
GAZGASÁGI JOG VIZSGA (2008. 11. 06.)
Dr. Magyarossy József tanár úrral történt egyeztetésem alapján gazdasági
jogból a mai naptól folyamatosan lehet vizsgázni. A vizsga az ETR-ben december
20 ra van ugyan kiírva, erre kérem jelentkezzen fel minden érintett. A
vizsga azonban a tanár úr által megjelölt helyen és időben lesz, amelyet
vele személyesen kell egyeztetni. A tanár úr telefonszámát én fogom megadni
minden érdekelt hallgatónak, tehát ez ügyben kérem mindenki engem keressen.
Gy.K.A.
ÁBRAHÁM FERENC tanár úr vizsgái (2008. 10. 22.)
A tanár úr kérése, hogy
minden vizsgázó keresse meg őt személyesen az általa tartott vizsgák helyszínének
és időpontjának személyes egyeztetése céljából a 06 20 519 5570-es telefonon.
A tanár úr egyénileg fog vizsgáztatni. Ezért, kérek minden vizsgázót, az
ETR-ben jelentkezzen fel a tanár úrral egyeztetett vizsgaidőponthoz az ETR-ben
legközelebb meghirdetett vizsgára, de vizsgázni ne az ETR-ben megadott időpontban
és helyszínre menjen, hanem az Ábrahám tanár úr által megjelölt helyre és
időben. EZ NEM VONATKOZIK A JELEN FÉLÉVBEN FOLYÓ TANTÁRGYAKRA, AZAZ AZON
AKTÍV HALLGATÓKRA, AKIK EBBEN A FÉLÉVBEN JÁRNAK ÓRÁRA A TANÁR ÚRHOZ. ŐK TERMÉSZETESEN
A TÁRGYAT ZÁRÓ VIZSGANAPON VIZSGÁZNAK." Gy.K.A.
JUHÁSZ RÓBERT tanár úr vizsgái (2008. 10. 22.)
Ugyanaz vonatkozik rá is, mint Ábrahám tanár
úrra, nevezetesen: "a tanár úr kérése, hogy minden vizsgázó keresse
meg őt személyesen az általa tartott vizsgák helyszínének és időpontjának
személyes egyeztetése céljából a Gábor Dénes Gimnáziumban a 06 62 558 750-es
telefonon vagy e-mail-ben juhasz@gdszeged.hu .
A tanár úr egyénileg fog vizsgáztatni. Ezért, kérek minden vizsgázót, az
ETR-ben jelentkezzen fel a tanár úrral
egyeztetett vizsgaidőponthoz az ETR-ben legközelebb meghirdetett vizsgára,
de vizsgázni ne az ETR-ben megadott időpontban és helyszínre menjen, hanem
a Juhász tanár úr által megjelölt helyre és időben. EZ NEM VONATKOZIK A JELEN
FÉLÉVBEN FOLYÓ TANTÁRGYAKRA, AZAZ AZON AKTÍV HALLGATÓKRA, AKIK EBBEN A FÉLÉVBEN
JÁRNAK ÓRÁRA A TANÁR ÚRHOZ. ŐK TERMÉSZETESEN A TÁRGYAT ZÁRÓ VIZSGANAPON VIZSGÁZNAK." Gy.K.A.
TOLNAI JÓZSEF TANÁR ÚR VIZSGÁI (2008. 10. 22.)
Felhívom minden Tolnai tanár úrhoz vizsgára
jelentkező hallgató figyelmét, hogy a tanár úr által meghirdetett vizsgák
érvényes helyszíne és időpontja a szegedi honlapon található aktuális ütemterv
VIZSGAREND fülecskéje alatt található. Az ETR-ben természetesen fel kell
jelentkezni a tanár úr által az ütemtervben megjelölt vizsga időponthoz
az ETR-ben legközelebb kiírt vizsgára. Gy.K.A
DR SARNYAI CSABA MÁTÉ tanár úr vizsgái (2008. 10. 22.)
Kérek minden vizsgázót, hogy Sarnyai
tanár úr összes vizsgája előtti PÉNTEKEN (még akkor is, ha a vizsga szombati
napra van kiírva) 14.00-kor a szegedi központ Tisza Lajos krt 78 sz alatti
irodájában jelenjen meg, mert elképzelhető, hogy a szombati vizsgák is
pénteken lesznek megtartva. Néhány tantárgyból házi dolgozat beadása kötelező,
erről
kérem a tanár úrnál vagy nálam tájékozódni. Gy.K.A
ANGOL VIZSGÁK (2008. 10. 22.)
Kérek minden vizsgázót, hogy a vizsga előtt nálam személyesen
jelentkezzen Gy.K.A
VIZSGÁRA JELENTKEZÉS ISMÉT (2008. 10. 22.)
Bár többször jeleztem személyesen és a honlapon
is, még mindig gondot okoz az ETR-ben történő vizsgára jelentkezés. Ismét
szeretném felhívni a figyelmét minden hallgatónak, hogy budapesti központi
utasításra csak az a hallgató vizsgázhat, aki személyesen feljelentkezett
az ETR-ben. Utólag nincs mód hallgató feljelentkeztetésére. Ezért, aki
ennek ellenére vizsgázik és jegyet szerez, azt nem tudjuk rögzíteni és
sajnos érvénytelennek
kell tekinteni. Amennyiben valaki technikai okokból nem tud feljelentkezni,
azt a vizsga előtt legalább két nappal jelezze nekem és ne a vizsga előtt
fél órával vagy utólag, mert akkor már sajnos nem tudunk segíteni. Megértéseteket
köszönöm. Gy.K.Andrea
VIZSGÁK-ISMÉT (2008. 10. 22.)
Szeretném ismét jelezni, hogy minden vizsgaigényt nálam
kell személyesen e-mail-ben bejelenteni. Én minden tárgyból minimum kettő,
de
inkább három vizsgát is kiírok a félévben. Sajnálatos módon előfordult,
hogy hallgatók ebben a félévben tanárral egyeztetve vizsgáztak, jegyet
szereztek
anélkül, hogy vizsga ki lett volna írva, vagy erről nekem tudomásom lenne.
Sajnos ezen vizsgajegyeket nem tudom rögzíteni. Kérek mindenkit, ezt a
megoldést mellőze a jövőben. Köszönöm. Gy.K.A.
KELEMEN ANDRÁS TANÁR ÚR VIZSGÁI (2008.
10. 17.)
Felhívom az érintettek figyelmét, hogy Kelemen tanár úr vizsgái esetén minden
esetben az ütemterv vizsgarend fülecskéje alatt szereplő dátumokat és helyszíneket
vegyék figyelembe, az itt megadott adatok érvényesek.
Gy.K.A.
FONTOS FIGYELEM! (2008. 09. 24.)
Kedves Hallgatók!
Bár az ütemtervben még szerepel a Madách utcai gépterem, ennek ellenére MINDEN
GÉPTERMI, TEHÁT MADÁCH UTCAI ÓRA A BOROSS JÓZSEF UTCA 4/B ALATT LESZ. Tehát
senki ne menjen a Madách utcába, csak a Boross József utcában lesznek órák.
Ott minden esetben Tóth Mihály rendszergazdát kell keresni tájékoztatásért.
Gy.K.A.
ÜTEMTERV (2008. 09. 24.)
ELKÉSZÜLT az ütemterv, bár sokszorosan át kellett dolgozni. Remélem ez az utolsó,
végleges verzió. Kérlek benneteket ennek ellenére figyeljétek folyamatosan,
változások bármikor előfordulhatnak. Figyeljetek az előadások időpontjaira
is, a vizsgák miatt ezek ettől a félévtől változnak és nem mindig péntek 14.00
és szombat 08.00. Az ütemtervben a helyes időpontok szerepelnek.
Gy.K.A
VIZSGÁK (2008. 09. 24.)
Kedves hallgatók. Minden ebben a félévben folyó tárgyból kiírtunk egy vizsgát,
közvetlenül az előadások után. Minden tárgyból lesz még két vizsganap a félélv
során, amely később, a többi, általatok igényelt vizsgákkal kerül kiírásra. A
vizsgák tényleges időpontjai mindig a Vizsgarend fülecske alatt találhatók, nem
az ETR-ben.
Gy.K.A
OKTÓBER 18. (2008. 09. 24.)
Ez a nap munkanap, ekkor dolgozzuk le október 24-t. Igaz ez szombat, de mi a
GDF-en pénteki rend szerint tartunk előadásokat. Sajnos muszáj, mert nem fogjuk
tudni a félévet idében zárni.
INDUL A FÉLÉV (2008. 09. 23.)
Kedves hallgatók! A félév előadásai pénteken, szeptember 26-n megkezdődnek
minden évfolyamon, kivéve a IV IK és a II MM csoportokat. Az ütemterv szerdán
vagy csütörtökön kerül ki a honlapra, még tart az egyeztetés, de mindenki
készüljön, a félév indul.
Gy.K.A
TANKÖNYVEK (2008. 09. 23.)
A hiányzó tankönyvek nálam vannak a központban, kedden vagy pénteken az órák
előtt átvehetők.
Gy.K.A
TANTÁRGY ÚJRAFELVÉTEL (2008. 09. 16.)
Kedves Hallgatók! Amint azt a beíratkozáskor jeleztem, tantárgy újrafelvételre
szeptember 15 és szeptember 30 között van lehetőség az ETR-ben. Kérek mindenkit,
hogy ezt tegye meg határidőn belül és küldjün nekem e-mail-t az ebben a
félévben igényelt vizsgáiról. A vizsgákat csak e-mail-es tájékoztatás után
van módomban kiírni.
VIZSGAIGÉNY (2008. 09. 16.)
Kérek minden hallgatót, hogy amennyiben az ütemtervben szereplő tantárgyakon
(kötelező féléves tantárgyak) kívül egyéb tárgyból is szeretnétek vizsgázni,
azt nekem, mihamarabb e-mail-ben jelezzétek. Csak így tudok vizsgát kiírni.
A vizsgaigény bejelentésének határideje: október 5.
9 és 11 szemeszteres illetve 2002 és korábban iratkozott
hallgatók figyelem! (2008. 09. 16.)
Kérlek Benneteket, hogy vizsgaigényetek bejelentésével egyidőben jelezzétek
azt is, hogy kb milyen időpontban szeretnétek vizsgázni a félév során.
VIZSGÁK!
FONTOS! (2008. 09. 16.)
Ettől a félévtől csak annak a hallgatónak tudunk jegyet rögzíteni,
aki maga jelentkezett fel vizsgára. Ha ezt technikai okokból nem tudja megtenni,
azt nekem időben jelezze. Utólagos vizsgára jelentkeztetés nem lehetséges.
Sajnos, amennyiben a hallgató nem jelentkezik fel a vizsgára és mégis jegyet
szerez, azt nem tudjuk rögzíteni, a vizsga gyakorlatilag érvénytelen.
VIZSGÁK-IDŐPONTOK! (2008. 09. 16.)
Ebben a félévben, amikor megkezdődnek a vizsgák, a vizsganapokon tartott
előadások pénteken 15-kor, szombaton 9-kor kezdődnek. Erre az ütközések elkerülése
végett van szükség és azért, hogy amennyiben egy hallgatónak vizsgája és
órája is van egy napon, az mindkettőn részt tudjon venni.
FÉLÉV KEZDÉS (2008. 09. 16.)
Amint azt a beiratkozáskor jeleztem, az ütemterv elkészítése folyamatban
van. Az első előadások VÁRHATÓ időpontja szeptember 26, péntek. Mivel még
folyik az oktatókkal ez egyeztetés, kérek mindenkit folyamatosan figyelje
a honlapot, mert lehet, hogy csak a jövő hét közepén kerül ki az ütemterv.
Amennyiben a kezdés mégis csúszna egy hetet, arról a jövó héten adok tájékoztatást
a honlapon.
PÓTBEIRATKOZÁS (2008. 09. 09.)
Holnaptól, azaz 2008 szeptember 10 és szeptember 30 között pótbeiratkozás
a GDF Szegedi RKK-ban. Kérek mindenkit, aki nem iratkozott, hogy a budapesti
tanulmányi osztálytól kérjen engedélyt a pótbeiratkozásra (e-mail-ben:
farago@gdf.hu), majd a pótbeiratkozás illetékének befizetését igazoló csekkel
jöjjön a szegedi központba beiratkozni. Iratkozás szeptember 30 után nem
lehetséges.
Gy.K.Andrea
BEÍRATKOZÁS a 2008/2009-es tanév I félévére (2008.
09. 02.)
Hallgatók figyelem!
A 2008/2009-es tanév I félévére a beíratkozás a GDF Szegedi RKK-ban 2008
szeptember 8-án hétfőn és szeptember 9-én kedden lesz a Tisza Lajos krt 78
sz alatti KK irodában. Az íratkozás időpontja mindkét napon: 09.00-17.00.
Várunk mindenkit szeretettel.
Gy.K.Andrea
Kedves hallgatóink, oktatóink, érdeklődők! (2008. 08. 25.)
Szeretettel köszöntök mindenkit a GDF Szegedi Regionális Konzultációs Központ
megújult honlapján!
Gy.K.Andrea
HALLGATÓK FIGYELEM! (2008. 08. 25.)
kérek minden 2001-ben és korábban iratkozott hallgatót, hogy amennyiben a
nyár folyamán vizsgázott és jegye még nem került rögzítésre az ETR-ben,
azt nekem azonnal jelezze e-mail-ben, a jegyeket csak augusztus 31-ig tudom
rögzíteni.
Köszönöm: Gy.K.Andrea
OKTATÓK FIGYELEM! (2008.08.25.)
kérek minden kedves kollégát, hogy amennyiben a nyár folyamán vizsgáztatott
és nekem még nem küldte el az érdemjegyeket, azt azonnal tegye meg e-mail-ben,
mert a 2001 és korábban iratkozott hallgatók érdemjegyeinek rögzítésére augusztus
31-ig van lehetőség.
Köszönöm:
Gy.K.Andrea
2008/2009-es tanév! (2008. 08. 25.)
A Szegedi Központ szeptember 8-án nyit. Ezen a héten visszaáll a nyitvatartási
rend és folyamatosan informáljuk a hallgatókat a tanévkezdésről.
Addig telefonon és e-mail-ben hívjatok és írjatok!
Gy.K.Andrea
Kedves Hallgatók! (2008. 07. 01.)
A 2007/2008-as tanév II féléve a mai napon véget ért. A GDF SZKK 2008 július
15-2008 szeptember 7-ig ZÁRVA. Nyitás: szeptember 8, hétfő. E-mail-ben, telefonon,
szívesen állok rendelkezésetekre ez idő alatt is. Július 20 és augusztus 20
között külföldön tartózkodom, ekkor nem áll módomban ügyintézés. Beíratkozás
a következő félévre várhatóan szeptember 15-20 között.
MINDENKINEK KELLEMES NYARAT, JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK. Gy.K.Andrea
2002 és korábban iratkozott hallgatók FIGYELEM! (2008. 07. 01.)
tekintettel arra, hogy ti, amennyiben engedéllyel rendelkeztek, 2008 augusztus
31-ig szerezhettek abszolutóriumot, vizsgázhattok augusztus 31-ig. Kérek mindenkit,
küldje meg nekem e-mail-ben vizsgaigényét július 4, péntekig, hogy a vizsgát
kiírhassam az ETR-ben. Előtte azonban, amint azt már többször jeleztem, a vizsgát
a tanárral beszéljétek meg, majd ezután tájékoztassatok az időpontról. Telefonon,
e-mail-ben elértek, személyes ügyintézésre előzetes telefonos egyeztetés alapjén
van lehetőség július 20 előtt és augusztus 20 után. Gy.K.Andrea
FIGYELEM! (2008. 06. 27.)
2008 június 30-án, hétfőn lezárul a 2007/2008-as tanév II. féléve a 2003 és később
kezdett évfolyamok számára. KÉRÉS: tekintettel arra, hogy ezen hallgatók számára
hétfőn tudok utoljára jegyet rögzíteni, kérek most mindenkit, hogy amennyiben
a EBBEN A FÉLÉVBEN megszerzett, de az ETR-ben nem rögzített jegye van, azt
nekem e-mail-ben még a hétvégén jelezze (kivétel ezalól természetesen minden
június 27 és 28-i vizsga, azok eredményeit a tanároktól kapom). Csak annak
a hallgatónak tudom rögzíteni a jegyét, akinek nincs vizsgatartozása, aki felvette
a félév elején az adott tárgyat.
2002-es és korábban iratkozott hallgatók! (2008. 06. 27.)
Kérem, amennyiben még van vizsgaigényetek júliusra és augusztusra, azt is jelezzétek
a jövő héten, amennyiben még nincs kiírva.
FIGYELEM! (2008. 06. 23.)
KELEMEN tanár úr 60 27, pénteki
vizsgái a kiírástól eltérően nem 14.00-kor, hanem 15.30-kor kezdődnek és
nem a Madách,
hanem
a Boross
József utcában.
JÚLIUSI, AUGUSZTUSI VIZSGÁK mégegyszer. (2008. 06. 23.)
Figyelem, június 30 után csak a 2002
ill korábban kezdett évfolyam hallgatóinak van lehetősége vizsgázni. Kérem,
hogy 2003 ill későbbi évfolyamok hallgatói ne jelentkezzenek vizsgára, ha
már megtették íratkozzanak le.
ANGOL VIZSGA JÚNIUS 20-án elmarad! (2008. 06. 18.)
Június 27-én lesz az
irodában 14.00-kor. Gy.K.Andrea
JÚLIUSI, AUGUSZTUSI VIZSGÁK (2008. 06. 16.)
Felhívom a hallgatók
figyelmét, hogy a júliusra és augusztusra meghirdetett vizsgákon csak a
2002 és a korábbi évfolyamok hallgatói vehetnek részt. Kérem a többi hallgatót,
ezen időpontokban ne menjen vizsgázni, mert a vizsga érvénytelen, a 2003-as
évfolyamtól felfelé minden hallgató számára 2008 június 30-án záródik a
félév. Gy.K.A.
MEGLÉVŐ DE NEM RÖGZÍTETT JEGYEK (2008. 06. 16.)
Amennyiben valaki sikeres vizsgát tett egy
bizonyos tárgyból a félév során és a jegye nem került rögzítésre az két okból
történhetett. 1. vagy nem jelentkezett vizsgára - ez esetben kérem tegye
meg, ha van még kiírva, ha nincs, kérje tőlem a vizsga kiírását és jelentkezzen.
2. vizsgatartozása van - ez esetben, amennyiben azt nem rendezi és a budapesti
központban azt nem sikerül regisztrálni június 30-ig, a jegy nem kerül rögzítésre
és a következő félévben a tárgyat újra fel kell venni. Gy.K.A.
FIGYELEM! (2008. 06. 11.)
Kovács István, Pint Attila, Vass Gábor, Farkasinszky
Sándor, Guti Richard,Juhász Sándor, Szabó Attila, Feró Róbert, Malkócs Krisztán,
Nyulász László, Bíró Tamás, Haraszti Tibor: Kiss Árpád tanár úr vizsgáin
megszerzett jegyeiteket nem tudom rögzíteni, mert nem jelentkeztetek fel
vizsgára. Hétfőn ezek a vizsgák kiírásra kerülnek, legkésőbb keddig jelentkezzetek
fel. Amennyiben ezt nem sikerül megtenni, nem tudom a jegyeket rögzíteni.
Gy.K.Andrea
JEGYEK (2008. 06. 11.)
Kérek minden hallgatót, aki bármilyen vizsgán a
tudtom nélkül úgy szerzett jegyet, hogy vizsgára nem jelentkezett, az jelentkezzen
egy
későbbi
időpontban (ha nincs szóljon és kiírom) de még ebben a félévben, vagy a jegye
nem kerülhet rögzítésre. Gy.K.Andrea
EU és Filozófia (2006. 06. 11.)
EU és Filozófia tárgyból szeretném a jegyeket rögzíteni,
akit kértem, hogy jelezze miért nem jelent meg a vizsgán ill miért nem adott
le vizsgadolgozatot
és nem válaszol nekem a jövő hét keddig, annak később nem tudok újabb vizsgát
kiírni. Gy.K.Andrea
VIZSGÁK (2008. 06. 05.)
Felhívom a hallgatók figyelmét,
hogy minden mostantól kiírásra kerülő vizsga egyéni egyeztetés alapján került
az ETR-be,
tehát,
ha valaki a kiírt tárgyból szeretne vizsgázni, minden esetben egyénileg egyeztesse
vizsgájának helyszínét és időpontját az érintett oktatóval. Gy.K.Andrea
JÚLIUSI VIZSGÁK (2008. 06. 05.)
Csak azok tehetnek vizsgát jónius 30 után,
akik 2000 és 2002-es évfolyamba járnak, illetve külön engedéllyel rendelkeznek
Pestről.
Andrea
FOGADÓÓRA (2008. 06. 04.)
Pénteken, 2008 június 6-án és 13-án elmarad. Megértéseteket
köszönöm. Telefonon, e-mail-ben keressetek. Andrea
VIZSGAIGÉNY-FONTOS! (2008. 05. 29.)
Kedves hallgatók. Tekintettel arra, hogy közeleg a félév vége és a legtöbb tárgyból
illetve általatok a félév elején igényelt vizsgák több alkalommal is kiírásra
kerültek, kérlek benneteket a következőre. Amennyiben mostantól bárki bármilyen
tárgyból vizsgázni szeretne még ebben a félévben és már nincs vizsga kiírva,
kérem egyénileg keresse meg a tantárgy oktatóját, kérjen vizsgalehetőséget
egyénileg, személyesen. Ha az oktató vállalja a vizsgáztatást, úgy kérlek jelezzétek
felém az időpontot és én azonnal kiírom a vizsgát egy, a tényleges vizsgánál
későbbi időpontra, arra az esetre, ha más is esetleg szeretne az adott tárgyból
vizsgázni. A vizsga azonban ténylegesen minden esetben az oktatóval általatok
egyeztetett időpontban és helyszínen lesz. A vizsgára mindenki önállóan jelentkezzen
fel. Tehát várom mindenkitől egyéni igényét, miután a tanárral megbeszélte
a vizsgát. Gy.K.Andrea
SZEMÉLYES FOGADÓÓRA JÚNIUS 1-től. (2008. 05. 29.)
Kedves hallgatók. Tekintettel arra, hogy június 1-től magam is vizsgáztatok országszerte,
csak kedden 09.00-17.00 és pénteken 09.00-14.30-ig vagyok bent biztosan személyesen
a központban. Más napokon kérek mindenkit hívjon telefonon (30 9959224), hogy
tudjunk időpontot egyeztetni. Telefonon és e-mail-ben természetesen továbbra
is minden nap állok rendelkezésre. Gy.K.Andrea
IBM Power Systems szabadon választható (2008.
05. 23.)
Felhívom a hallgatók figyelmét, hogy a 2008/2009 tanév I. félévére meghirdetett
IBM Power System c. szabadon választható tárgy csak Budapesten indul, és
az ütemezés 3 órás bontásban készül.Természetesen a konzultációs központok
hallgatói is felvehetik a tárgyat, amennyiben vállalják a Bp.-i órákat. Gy.K.Andrea
további
indformációk ITT és ITT is!
Kedves Hallgatók! (2008. 05. 23.)
Az alábbi információ Faragó Zoltánné tanulmányi osztály osztályvezető asszonytól
érkezett. Kérek mindenkit figyelmesen tanulmányozza át és tegyetek eleget a
sáv és fakultációválasztási kotelezettségeteknek a maghatározott határidőn
belül. Gy.K.Andrea
Tájékoztatom, hogy a hallgatóknak a 2008/2009 tanév I. szemeszterére
az alábbi sáv- ill. fakultációválasztási kötelezettségük van:
BSc. és BA képzés:
Mérnök informatikus (BSc.) szak hallgatóinak az 5. szemeszterre sáv (2006-ban
kezdett),
Gazdálkodási- és menedzsment (BA) szak hallgatóinak a 3. szemeszterre fakultációs
tárgy (2007-ben kezdett),
főiskolai képzés:
Műszaki informatikai és Műszaki menedzser szak hallgatóinak a 7. szemeszterre
fakultációs tárgy (2005-ben kezdett),
Informatikus közgazdász szak hallgatóinak a 7. ill. a 6. szemeszterre fakultációs
tárgy (2005-ben és 2006 februárjában kezdett).
A hallgatók sáv és fakultációs tárgy választása
az ETR-ben a Tanulmányok/Sáv és fakultáció menüpont alatt történik.
A sávválasztás határideje: 2008. május 27. (2006-ban
indult MI BSc. szak hallgatóinak)
A fakultációválasztás határideje:
2008. május 27. (2007-ben indult Gazdálkodási- és menedzsment (BA),
2008. május 30. (2005-ben indult MI, IK, MM szakok és a 2006. februárjában
indult IK keresztfélév távoktatási képzési forma hallgatóinak.)
A sáv-, ill. fakultációválasztás kötelezettségről e-mailben
értesítettük a hallgatókat.
A sáv, ill. fakultatív tárgy csak kellő számú jelentkező
esetén indítható. Amennyiben sáv, ill. fakultációs tárgy esetében nem éri
el a jelentkezők száma a minimumot, úgy a legtöbb hallgató által választott
sávot, ill. fakultációs tárgyat indítjuk.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a konzultációs központokban
csak olyan sáv-, ill. fakultatív tárgy indítható, amely Budapesten is indul.
Kérem, szíveskedjék felhívni a hallgatók figyelmét a határidő
betartására, ill. hogy csak olyan fakultatív tárgyat vehetnek fel, amelyet
korábban nem hallgattak.
A tárgyfelvétel mindenkinek kötelező, csak azoknak a hallgatóknak
nem kell felvenni választható tárgyat, akik már korábban teljesítették a
teljesítendő krediteket.
Üdvözlettel: Faragó Zoltánné
További információk a témával kapcsolatban >> 1, 2, 3, 4
Dr.SARNYAI CSABA MÁTÉ tanár úr kérése (2008. 05.23.)
Minden tárgyból a
beadandó házi dolgozatot nekem kell leadni a központban vagy nekem kell
e-mail-en elküldeni. Kérek tehát minden érintett hallgatót ennek a kérésnek
figyelembe
vételére. Azon hallgatók is juttassák el nekem házi dolgozataikat, akik
korábban azt már elküldték Sarnyai tanár úrnak. Jegyet csak az kap, aki
a központban
adja le dolgozatát. Megértéseteket köszönöm és várom a dolgozatokat. Andrea
WEBPROGRAMOZÁS, KÉPFELDOLGOZÁS vizsgák (2008.
05. 15.)
Kelemen tanár úr kérésére a fenti vizsgák nem 05.17-én kerülnek megtartásra,
hanem 05.23-án, péntek délután az ütemtervben megnevezett, a
Számítógépvírusok c. tantárgy helyszínén. Az ETR-ben azonban 05.17-re kell
feljelentkezni.
Gy.K.Andrea
ÁPRRILIS 25, SZOMBAT-ÓRÁK, VIZSGÁK (2008.
04. 25.)
Tekintettel arra, hogy
a szóban forgó szombat munkanap, felhívom a hallgatók figyelmét, hogy Tolnai
tanár úr vizsgái és KIss Árpád tanár úr órái du 14.00-kor kerülnek megtartásra.
Gy.K.Andrea
SZÁMVITELI ALAPISMERETEK (2008. 04. 16.)
SZÁMVITELI ALAPISMERETEK c. tantárgy időpontja módosul Ábrahám
tanár úr elfoglaltsága miatt. A május 9 és 10-i órák elmaradnak, 2008 május 30
és 31-én kerülnek megtartásra a Ságváriban. A május 16-i órákat megtartja a tanár
úr, ekkor az eredeti 3 óra helyett 6 lesz és május 31-én lesz 3 óra. Mindez látható
az ütemtervben. Gy.K.Andrea
FIZIKA és VILLAMOSSÁGTAN VIZSGA (2008. 04. 09.)
Az eredeti kiírástól eltérően
nem április 11-én hanem április 18-n 13.00-kor kerül megtartásra. Találkozó
13.00-kor a Ságvári előtt. Kérem a hallgatókat, hogy az ETR-ben mégis a kiírt
április 11-i vizsgára jelentkezzenek. Gy.K.Andrea
PROBLÉMAMEGOLDÁS VIZSGA (2008. 04. 09.)
A Fizika vizsga miatt 14.30-kor kezdődik a Boross
J utcában. Gy.K.Andrea
FONTOS! (2008. 04. 03.)
A GDF központi utasítása alapján a jövőben csak
a hallgató jelentkezhet bármilyen vizsgára, utólagos központvezetői feljelentkeztetés
nem lehetséges. Amennyiben a hallgató nem jelentkezik fel időben, a vizsgája
érvénytelen. Kérem a hallgatókat ennek betartására a későbbi kellemetlenségek
elkerülése érdekében. Gy.K.Andrea
FONTOS! (2008. 04. 03.)
KŐSZEGI ERIKA tanárnő április 5-i vizsgájára jelentkezett hallgatók a vizsga
reggelén 09.00 órakor a központ Tisza Lajos krt 78 sz alatti irodájában jelenjenek
meg. Gy.K.Andrea
FONTOS! (2008. 04. 03.)
Kelemen András tanár úr 2008 április 18-n 14.00-kor JAVA 1 tantárgyból konzultációt
tart a Madách utcában, majd április 25-én ÁLTALÁNOS VIZSGANAPOT tart ugyanitt.
Az ütemtervben mindez látható, az ETR-ben 4 tantárgy került kiírásra.
TEREM MÓDOSÍTÁS (2008. 03. 27.)
Az alábbi órák a korábbi tájékoztatással ellentétben a Boross J. utcai teremben
kerülnek megtartásra:
2008.03.29-i Könyvelői rendszerek
2008.04.04-i és
2008.04.11-i Számítógéphálózatok
2008.04.18-i Számítógéphálózatok
2008.04.25-i Reklámgrafika óra
2008.04.26-i óra amit Tolnai tanár úr tart,
az lenne a Boross J. utcában és a Reklámgrafika lenne a Madáchban
2008.05.16-i
Virtuális valóság
Gy.K. Andrea
EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT VIZSGA (2008. 03. 27.)
Március 29-én 09.00-kor
a Boross József utcában. Gy.K. Andrea
TANKÖNYV (2008. 03. 27.)
SZOCIOLÓGIA tankönyvek megérkeztek. Gy.K. Andrea
KRIMINOLÓGIA, KRIMINALISZTIKA vizsgák. (2008. 03. 27.)
Dr Márton István tanár
úr kérésére, aki ezen tárgyakból szeretne vizsgázni először engem keressen
meg
személyesen,
mert én tájékoztatom a vizsga részleteiről. Kérem, minden érintett jelentkezzen
fel az ETR-ben kiírt vizsgaidőpontban a fenti vizsgákra. Gy.K.Andrea
HALLGTÓK FIGYELEM! (2008. 03. 17.)
Vincze Nándor tanár úr lehetővé tette
minden érdeklődő számára, hogy az ütemtervben feltüntetett órái kezdetén
bárki vizsgát tehessen nála az ETR-ben kiírt vizsga tárgyakból. Ez esetben
kérem az érintett hallgatókat, hogy az ETR-ben megjelölt időpontban jelentkezzenek
vizsgára, de nekem írásban jelezzék, hogy ténylegesen mikor tetták le a vizsgát
az esetleges jegy eltűnés elkerülése céljából. Gy.K. Andrea
FIGYELEM! (2008. 03. 17.)
VINCZE NÁNDOR tanár úr STATISZTIKA I tárgyának 3 órája április
11 helyett április 12-én kerül megtartásra a Ságváriban. A változás holnap
az ütemtervben is látható lesz. Gy.K.Andrea
HALLGATÓK FIGYELEM! (2008. 03. 13.)
A vizsgaidőpontok kiírása után
elképzelhető, hogy bizonyos órák 1-2 órával később kezdődnek, mint ahogyan
azt korábban meghírdettük (a napok nem változtak sehol, csak a kezdés időpontja).
Ezért kérek mindenkit, folyamatosan figyelje az ütemtervben az "ütemterv" fülecske
alatt megadott időpontokat. Ott találjátok az órák kezdési időpontját.
Gy.K.Andrea
VIZSGAREND (2008. 03. 13.)
Felhívom a hallgatók figyelmét, hogy az ütemterv "vizsgarend" fülecskéje
alatt találhatóak a félévre vonatkozó vizsgakiírások, amelyeket naponta frissítek,
bővítek, az oktatóktól kapott infromációk alapján. Itt található a vizsga
pontos helyszíne és időpontja. Kérek mindenkit a táblázat folyamatos figyelemmel
követésére. Gy.K.Andrea
VIZSGÁK az ETR-ben! (2008. 03. 13.)
Megkezdődtek a vizsga kiírások, az ETR-ben
már lehet jelentkezni! A vizsgák kiírása folyamatos, kérem ennek figyelemmel
követését. Gy.K. Andrea
III.IK. hallgatók FIGYELEM! (2008. 03. 10.)
Gyuris Erika tanárnő Könyvelői rendszerek c. tantárgyának órái március 14,
21 és 29-én a GDG Madách utcai géptermében lesznek és nem az eredetileg
meghirdetett Ságváris teremben. Nézzétek meg az ütemtervet, már látható
a változás. Gy.K.Andrea
I.évf.GM hallgatók FIGYELEM! (2008. 03. 10.)
Nemzetközi gazdaságtan konzultáció Dr. Sarnyai
Csaba Máté tanár úrral 2008 március 21-én a szociológia konzultáció után
11.00-kor kerül megtartásra a Ságváriban. Nézzétek meg az ütemtervet, már
látható a változás. Gy.K.Andrea
FIGYELEM! (2008. 03. 04.)
Vincze Nándor tanár úr pénteki órái MINDEN ESETBEN 15.00-kor kezdődnek.
Gy.K. Andrea
INDUL A FÉLÉV 2008. február 29-én! (2008.
02. 28.)
Az aktuális ütemterv az "ütemterv" menüpontban megtekinthető.
Itt hívom fel a hallgatók figyelmét, hogy az ütemterven belül található az órák
pontos helyszínének megjelölése a "terem Ságvári" és a "terem
GDG" fülecskéken belül. Az elméleti órák változatlanul az SZTE Ságvári Endre
Gyakorló Általános Iskolában (Szeged, Boldogasszony sgt 3-5) alatt lesznek. A
géptermi órák helyszíne pedig a GDG Madách utcai illetve Boross József utcai
géptermeiben kerülnek megtartásra (ezeket a tanterem GDG fülnél jeleztem). A
Madách utcai terem a Madách utcai általános iskola épülete, kulcsot az oktató
a portán vehet fel. A Boross József utcai terem a Boross József utca 4/b sz.
épület, a terem száma 202. A géptermek biztosítása továbbra is a GDG rendszergazdájának
feladata. MIndenkinek jó munkát, sikeres tanulást kívánok. Gy.K.Andrea
VIZSGÁK (2008. 02. 26.)
Március 10. után kerülnek kiírásra, miután mindenki végzett a tantárgyújrafelvétellel.
Kérek mindenkit, erre az időpontra jelezze felém írásban (e-mail) tantárgy
és vizsga igényét (valamint nem rögzített jegy problémáját). Gy.K. Andrea
FONTOS! (2008. 02. 18.)
Kérek minden hallgatót, hogy személyesen nekem jelezze
ÍRÁSBAN (e-mail), hogy az aktuális félévben futó tantárgyakon kívül milyen
egyéb tantárgyat vesz fel az ETR-ben, milyen vizsgák kiírására tart igényt
jegyrögzítés, elmaradás stb okokból, hogy az adott vizsga mihamarabb kiírásra
kerülhessen. Ha valakinek jegye valamiért nem került rögzítésre korábban,
de a hallgató sikeresen teljesítette az adott tárgyat, ezt is kérem írásban
felém jelezni a vizsga időpontjának, a vizsgáztató tanár nevének megjelölésével
valamint minden olyan infortmációval, amely szükséges lehet az eredmény felkutatásához.
Gy.K.Andrea
TANTÁRGY ÚJRA FELVÉTELE (2008. 02. 18.)
A beiratkozáskor elhangzottak alapján
felhívom a hallgatók figyelmét, hogy a jelen félévben tantárgyújrafelvételre
2008 február 25 és 2008 március 10 között van lehetőség az ETR-ben. Kérek
minden érintettet a nevezett határidő figyelembevételére. Gy.K.Andrea
ÜTEMTERV (2008. 02. 18.)
A 2007/2008-as tanév tavaszi ütemterve elkszült,
pillanatnyilag egyeztetés alatt áll az érintett oktatókkal. A végleges
forma a jövő hét elején (a február 25-i héten) remélhetőleg felkerül
a honlapra. Gy.K.Andrea
FÉLÉV KEZDÉS (2008. 02. 18.)
Amennyiben a jelen ütemterv elfogadásra kerül, a félév kezdésének várható
időpontja 2008 február 29 (évfolyamonként változhat). Gy.K.Andrea
OKTATÓCSOMAGOK (2008. 02. 18.)
Az oktatócsomagok a korábbi információval
ellentétben nem február 18-án, hanem FEBRUÁR 19-én érkeznek eddig még
bizonytalan időpontban. Az oktatócsomagok átvételére ezért 2008 február
21-22-én (csütörtök,
péntek), február 28-29-én egész nap (a nyitvatartási időn belül) illetve
az első konzultáció napján lesz lehetőség. Gy.K.Andrea
HALLGATÓK FIGYELEM! (2008. 02. 18.)
Ezúton szeretnék mindenkit értesíteni, hogy a GDF SZKK-ban
az ügyintézés továbbra is a Tisza Lajos krt 78 sz alatt történik. Személyes
ügyintézés változatlanul Kedd: 09.00-17.00-igy és Péntek 09.00-14.00. Telefonon
és e-mail-ben továbbra is engem keressetek (62-633-433; 30-9959224). Várok
mindenkit szeretettel. KÉREM A HONLAP FOLYAMATOS FIGYELEMMEL KÍSÉRÉSÉT!
Gy.K.Andrea
FIGYELEM! (2008. 02. 05.)
Kedves hallgatók!
Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy honlapunk mától ismét
üzemel. Kérek mindenkit figyelje a honlapon megjelenő információkat, minden
fontos tudnivalót azonnal közzéteszünk. Gy. Keresztély Andrea, KK vezető
BEIRATKOZÁS a 2007/2008-as tanév 2. félévére (2008. 02.
05.)
2008 február 12 kedd
2008 február 13 szerda
Minden évfolyamról minden hallgató jöhet a neki megfelelő időpontban, mindkét
napon 09.00-17.00-ig.
GDF SZKK, Tisza Lajos krt 78.
Időpont- és helyszín változás (2007-11-09 06:17:34)
Tolnai József tanár úr Számítógéphálózatok előadása 15 órakor lesz a Gábor Dénes Gimnáziumban!
VÁLTOZÁS (2007-11-06 12:18:21)
Juhász Róbert Tanár úr Elektronika órája ezen a héten elmarad, pótlása: 2007.11.24.
Gyuris Erika Tanárnő Emberi erőforrásmenedzsment előadása nem pénteken, hanem 2007.11.10-én, szombaton, 9,00 órától lesz megtartva!
Ütemterv, vizsgaterv (2007-10-28 06:55:10)
Kedves Mindenki!
Felkerült a honlapra (az ütemterv "második fülére")a javított vizsgaterv és ütemterv. Kérek mindenkit, nézze át alaposan, és ha hiányt észlel, jelezze, legyen kedves.
Levelet is küldtem minden hallgatónak ez ügyben, aki nem kapott e-mailt, kérem jelezze!
Köszönöm. eda
Emberi erőforrás menedzsment (2007-10-25 15:22:50)
Az Emberi erőforrás menedzsment előadás 2007.1026. helyett 2007.11.09-én 15,00 órától lesz megtartva!
A hiányzó tankönyvek (2007-10-12 09:16:49)
Kérem azokat a hallgatókat, akiknek a féléves tankönyvcsomagjában valamely tankönyv helyett csak utalvány volt, hogy azonnal jelezze e-mailben, melyik könyvról van szó! Kérlek, szóljatok egymásnak, mert a leadott darabszám szerint fogunk könyveket kapni! Köszönöm. eda
Sürgős kérés (2007-10-12 09:15:17)
Tisztelettel kérem azokat az elsős hallgatókat, akik nappali képzésre nyertek felvételt, de Szegeden kívánnak tanulni és vizsgázni, hogy sürgősen jelentkezzenek nálam egy e-mailben. Kérem, írják meg személyes és iskolai adataikat, elérhetőségeiket! Köszönöm. eda
Első Évfolyam konzultáció (2007-10-12 09:13:54)
Kedves Elsősök! A Tanulmányi Osztálytól kapott értesítéssel ellentétben az előadások és gyakorlatok megtartásra kerülnek Szegeden! eda
Vizsgák (2007-10-12 09:12:18)
Kedves Mindenki!
Azt ETR rendszerben technikai okok miatt sajnos még nem kerülhetnek kiírásra a szegedi vizsgaidőpontok, így ebben az átmeneti időszakban kérek mindenkit, hogy az Oktatókkal egyeztetetett módon jelezzék a vizsgán való részvételi szándékot.
Az előzetes vizsgaterv a hét végén felkerül a honlapra. eda
|